Ha a test beteg, szinte mindig van mögötte lelki történet is. A test és a lélek nem külön működik. Egy rendszert alkotnak. A kimondatlan érzések, a feldolgozatlan traumák, az elfojtott feszültségek gyakran a testben jelennek meg tünetként, miközben lehet, hogy nem is tudod, hogy hordozod őket.
A nyugati orvostudomány ma fantasztikus dolgokra képes. Életeket ment, gyógyít, tüneteket csökkent, és sok esetben nélkülözhetetlen. Mégis van egy árnyoldala a kultúránknak: Egyoldalú. Megtanultuk csak kívülről várni a megoldást. Azt tanultuk, hogy csak test vagyunk.
Sokszor úgy megyünk orvoshoz, hogy: „Elromlottam. Tessék megjavítani!”
Kiszolgáltatva, gyermeki üzemmódban, mintha semmi közünk nem lenne ahhoz, ami a testünkben történik. Mintha a testünk áldozatai lennénk.
Pedig ez nem igaz.
Az egészségünkért való felelősség nem merül ki abban, hogy mit eszünk, mennyit sportolunk vagy hogyan alszunk. Ezek nagyon fontos dolgok, de ma már sokszor szinte megszállottan mérjük és optimalizáljuk, amit csak lehetséges. Okoseszközök figyelik az alvásunkat, a lépéseinket, elfogyasztott és felhasznált kalóriánkat, testi funkcióinkat. Ez nem más, mint szorongáson alapuló kontrollkényszer. A gondolat, hogy tudjuk kontrollálni, megnyugtat. „Ha eléggé odafigyelek, nem történhet baj.” És aztán előbb utóbb jön egy nem várt probléma, tünet, vagy esemény. Amitől a gondosan kontrollált rendszerünk mégis csődöt mond, és ott állunk értetlenül: „Mindent jól csináltam, most mégis baj van.”
Az emberek többsége egyáltalán nem foglalkozik azzal, ami belül történik.
A félelmekkel.
A szorongással.
A régi sérülésekkel.
Az elfojtott érzésekkel.
Pedig ezek legalább annyira hatnak a testünkre, mint az étrend vagy a mozgás. Igaz, nem megfoghatóak és nem mérhetőek ezek a dolgok. A modern, materialista nyugati ember számára, ezért aztán nem is létezik.
De nem csak test vagyunk – hanem lélek is. Mint egy érem két oldala. Ha az egyik sérül, a másik is hordozza a nyomait. És ha az egyik gyógyul, gyógyul a másik is.
Ha csak a testet kezeljük, a probléma gyakran újra és újra visszatér a lélekből. Mint egy elfojtott energia, a lelki tartalom meg akar és meg is fog mutatkozni. Ha nem figyelsz rá, testi tünetet, betegséget tud okozni, egyszerűen azért, mert úgy már nem tudod figyelmen kívül hagyni. Hozzád tartozik, te fojtod el. És ahogy a víz alá nyomott gumilabdának is folyamatos felfelé ható energiája van, úgy az elfojtásaid is tudatosulásra, érvényesülésre, integrálódásra várnak. Mert azokkal együtt vagy egész. És egész-ség csak velük együtt lehetséges. Minél nagyobb erővel nyomod lefelé őket, annál nagyobb erővel igyekeznek tudatosulni. Végső esetben betegségként.
Az önismereti munka nem luxus, hanem az egyik legfontosabb befektetés az egészségünkbe. Egész-ség. A szó is tükrözi. Nem csak test! Test és lélek adja az egész-séget.
Amikor elkezdjük megérteni saját működésünket, felismerjük a tudattalan mintáinkat, és feldolgozzuk a bennünk hordozott terheket, akkor nemcsak lelkileg, hanem testi szinten is változás indulhat el.
A kérdés nem az, hogy képesek vagyunk-e erre, hanem az, hogy vállaljuk-e a felelősséget a saját életünkért és jóllétünkért, felvállaljuk-e, hogy ahogyan most élünk, amilyen helyzetben vagyunk éppen, abban döntő felelősségünk van, ezáltal a változás is egyedül a mi kezünkben van. És ha beletesszük a munkát a változásunkba, fejlődésünkbe, az életünk is változni fog. Így lehet! És csak így lehet! Mindenki képes rá!
Ha nem vállaljuk fel ezt a felelősségünket, megmaradunk áldozati szerepünkben, de ezzel azt írjuk alá, hogy az életünk feletti irányítást kiadtuk a kezünkből. Ha mindenért mások a hibásak, vagy a körülmények, akkor abba egyezünk bele valójában, hogy mindenben másoktól függünk, és csak elszenvedői vagyunk az életnek. Ami nem igaz, csak akkor, ha Te ezt választod. És vársz egy nemlétező megmentőre. A rossz hír azonban az, hogy önmagunktól senki a világon nem tud megmenteni. Csak mi magunk.
Kezdj bele az önismeretbe, hozd el hozzám az élethelyzetedet, és én segítek neked először a tisztán látásban, aztán a változásban. Tény, hogy nem tudlak megváltoztatni. De Te tudsz változni. Én adom hozzá a tudásomat, tapasztalataimat, feltétel nélkül elfogadó és megtartó, szeretetteljes odafordulásomat. Nyújtom a kezem Neked, mutatom az utat. De lépned Neked kell.